Első fejezet

Emma

A tízemeletes panelház mindig szürkének tűnt, mintha a Nap fénye csak ritkán érte volna el a falait. Nekem mégis az otthont jelentette. A harmadik emeleten laktunk anyával egy három szobás lakásban, ahol minden repedést a falon és nyikorgó ajtót ismertem. Apa halála óta, még közelebb kerültünk egymáshoz.

Nővérként dolgozik a kerületi kórházban, sokat túlórázik, de így is szakít időt rám, és mindig tudja, hogy mikor van szükségem egy ölelésre vagy egy kedves szóra. Hat hónap telt el azóta, hogy apát elveszítettük, de néha még most is úgy éreztem, mintha csak a műhelyben egy kocsin dolgozna, aztán egy hosszú munkanap után hazajön ahogy azelőtt is.

Mióta apa meghalt Donát, a bátyám vette át apa műhelyét. A ház ahol a műhely van a nagyszüleimé volt, aztán a haláluk után apámé lett, és most a bátyám örökölte meg. Nem messze van tőlünk, a Duna part közelében a ház. A kertben van kialakítva a műhely. Don apával és Krisztoferrel dolgozott együtt ott, de már hosszú ideje teljesen egyedül van. Don a legjobb testvér akit csak kívánhat magának az ember. Szuper a kapcsolatunk, ő az én támaszom és anyáé is.

Na és, ott van Krisztofer... hát igen. Mit is mondhatnék róla, ő Don legjobb barátja, és gondolom senkit sem lep meg ha azt mondom, hogy bele vagyok zúgva, azóta amióta először megláttam. Tudom... a bátyám legjobb barátjáért vagyok oda, elég közhelyes, de mit lehet tenni... ez van.

Krisz a kishúgával Lilivel, és az édesanyjával lakott pontosan a felettem lévő lakásban, a negyediken. Krisz és Don pár éve átköltöztek a házba, mert úgy kényelmesebben tudtak dolgozni.

Emlékszem, gyerekként sokszor hallottam, ahogy hangosan hallgatta a zenét a felettünk lévő lakásban, vagy nevetgélt a barátaival. Később amikor már a húga is megszületett, a vidám játékuk hangja szűrődött át a falakon. Gyakran elképzeltem, hogy épp mit csinálhat a szobájában, ami pont az én szobám felett volt. A panelházak egyik idegesítő hátránya az, hogy mindent jól lehet hallani, még a lehúzott wc hangja is hallható a szomszédból. Persze én nem bántam, hogy Krisztofer szinte minden mozzanatát hallhattam, kivéve amikor ezek a hangok hangos ajtócsapkodások és kiabálások voltak.

Krisz apja lelépett amikor kiderült, hogy az anyja a húgával terhes, azóta senki sem látta. Krisztofer anyja inni kezdett és antidepresszánsokat szedett. Szép lassan egyre mélyebbre csúszott. Egy ideje még rosszabb lett a helyzet. Amióta megismerkedett egy alkoholista pasival. Ő az oka annak is, hogy Krisztofer már kilenc hónapja nincs velünk. Ez a férfi és Krisz anyja egy nap a kocsmában összebalhézott, és a pasi megütötte Krisztofer anyját, emiatt Krisz nekiment és csúnyán összeverte. Súlyos testi sértésért kilenc hónapot kapott.

Már kilenc hosszú hónapja nem láttam őt, de ma szabadul. Don ennek örömére bulit szervezett a házba. Mindenkit meghívott, az egész környék ott lesz, sokan várják már őt haza.

★★★

Lénánál a legjobb barátnőmnél készültem a bulira. Léna szintén a felettem lévő szinten lakik. A lakása Krisztoferékével szemben van. Most egyedül él, mert pár hónapja az anyja Spanyolországba költözött az újdonsült spanyol pasijával. De Léna nem bánja, sokat videochatelnek, jó a kapcsolatuk és közel állnak egymáshoz, mivel mindig is csak ketten voltak. Léna az apját nem ismeri, amikor megtudta, hogy az anyja vele terhes, lelépett. Valahogy úgy, mint Krisz apja... köddé vált.

Léna éppen kotorászott a ruhái között, hogy megtalálja a nekem megfelelő darabot. Aztán hirtelen felém fordult és azt mondta. - Na végre megvan!

Mutatott felém egy fekete miniruhát.

-Ebben én biztos nem megyek! - mondtam neki határozottan.

-Dehogynem. - vágta rá, miközben karba font kézzel dőlt az ajtófélfának. - Ha ma este nem villantasz valamit, akkor soha. Krisz kilenc hónapot volt bezárva. Hidd el most olyan bulit kap, hogy még az ég is megremeg. És te? Te leszel a meglepetés.

-Tudod, hogy ő sosem fog úgy nézni rám. - dünnyögtem.

-Csak eddig. - mosolygott Léna ördögien, majd a kezembe nyomta a fekete, testhezálló ruhát, ami több bőrfelületet hagyott szabadon, mint amit eltakart. - Ma este bebizonyítod az ellenkezőjét. Nem kezdheted szűzen az egyetemet.

Oh igen... az egyetem. Erről meg is feledkeztem, mostanában túlságosan lefoglalta a gondolataimat Krisztofer. Hétfőn kezdek az ELTE jogi karán. Nagyon boldog voltam amikor megtudtam, hogy felvettek, nem volt könnyű bejutni a magas ponthatárok miatt, de nekem sikerült. Mindenki nagyon büszke rám. Alig várom már, hogy elmerüljek a tanulásban és az egyetemi életben. Végre arról tanulhatok ami igazán érdekel, és egy nap ügyvéd lesz belőlem amire mindig is vágytam.

Amikor megláttam magamat a tükörben alig hittem a szememnek, hogy ez én vagyok. Tetszett amit láttam, jól állt nekem a ruha és a smink is amit Léna csinált nekem, kiemelte a kék szememet. Vállig érő szőke hajamat pedig begöndörítette nekem. Léna is nagyon dögös volt a rövid farmer nadrágjában és a kis fekete topjában, formás fenekét és nagy melleit jól kiemelte ez a szett, a szexi tetkói is kivillantak. Sötétbarna vállig érő haját kiegyenesítette, barna szemét pedig füstösre festette.

Miután elkészültünk bekopogtunk Benetthez a szomszédba, mert ő a sofőrünk ma este. A középső lakásban lakott a lifttel szemben.

Léna, Don, Krisz és Ben osztálytársak voltak az általános iskolában. Azóta elválaszthatatlanok egymástól ők négyen. Engem is bevettek a maguk kis körébe Don miatt, Léna pedig a legjobb barátnőm lett.

Ben ajtót nyitott és nagyot sóhajtott. - Na végre elkészültetek. Azt hittem sose indulunk el.

Lénával csak nevettünk és Bennel együtt elindultunk a lift felé.

Ben magas, vékony, nem túl kigyúrt, de izmos srác volt. A haja és a szeme világosbarna. Jól állt neki a fekete ing és a farmer amit felvett ma estére.

Miközben Ben vezetett én a hátsó ülésen az ablakon keresztül néztem az esti fényeket és azon gondolkodtam, hogy milyen érzés lesz majd újra látni Krisztofert ilyen hosszú idő után.

Krisztofer

A szabad levegő más illatú volt. Fojtogatóan édes és keserű egyszerre. Don a legjobb barátom a kocsijának támaszkodva már várt rám. Mikor tekintetünk összeért, hatalmas mosollyal üdvözöltük egymást. A kocsihoz érve átöleltem és éreztem, hogy neki is annyira hiányoztam, mint amennyire ő nekem. A kocsi ajtaját magamra zártam és ezzel a börtön végleg elmúlt.

• Végre itt vagy haver! Szabadon. - mondta megkönnyebbüléssel az arcán. - Kilenc hónap volt, de úgy nézel ki, mintha csak egy hétig nyaraltál volna.

• Ja... kibaszott nyaralás. - morogtam, de aztán elnevettem magam. - Egy horror hotelben.

Nevettünk, de a mellkasomban ott ült a feszültség.

• Anyám? - kérdeztem végül.

Don sóhajtott. - Még mindig azzal a faszival van, de amennyire láttam azóta nem nyúlt az anyádhoz. Gondolom nem merte még egyszer megütni őt a történtek után.

Egy kis szünet után folytatta. - Nem akarom, hogy idegeskedj tesó, de az anyád nincs valami fényesen. Sokat piál és mindenféle gyógyszert szed be mellé. Lilit teljesen elhanyagolja. Emma vitte és hozta sokszor el az oviból mikor szétcsapta magát. Mivel nincs munkája, ezért fizettem a rezsit amíg bent voltál, hogy ne tegyék ki őket a lakásból. Emiatt nem kell aggódnod.

• Kösz tesó. Sokkal tartozom. - dühös voltam és szégyelltem magam az anyám miatt.

• Nem tartozol semmivel. - mondta komolyan. - Brothers from another mother. Ezt soha ne felejtsd el.

Elmosolyodtam és ökölpacsira emeltem a kezem.

• Brothers from another mother. - ismételtem a szavait.

Az ablaknak dőlve bámultam ki a várost nézve, mintha ezer éve nem láttam volna. Úgy döntöttem, hogy a nap további részében nem foglalkozom az anyámmal és a problémákkal, azok holnap is meglesznek még. Szeretném élvezni a szabadulásom első napját, csak lenni és nem gondolni semmi másra.

★★★

Ahogy beléptünk a házba a hangulat azonnal magával ragadott. Zene dübörgött, üvöltő hangok és nevetés, sörösüvegek koccanása. A környékről mindenki ott volt, barátok és ismerősök. Éreztem a tekintetüket magamon, örültek, hogy újra itt vagyok.

• Krisz! - jött felém valaki és már ölelt is.

Egy másik srác sört nyomott a kezembe, valaki meg egy spanglit.

Leültünk a kanapéra a nappaliban. Ben mellém ült, átkarolta a vállamat és mosolyogva súgta. - Nagyon hiányoztál tesó. Örülök, hogy újra köztünk vagy.

• Hát... még én, tesó. - mosolyogtam.

A többiek nevetgéltek, viccelődtek, semmi nem változott, minden olyan volt mint azelőtt. Végre hazaértem.

Ahogy körbejárt a tekintetem a hatalmas embertömegen, előszőr balra néztem ahol pár srác biliárdozott. Emlékszem arra a napra amikor Donnal megvettük az asztalt, sokszor játszottunk rajta. Szerencsére hatalmas a nappali és így simán befért a kanapé mellé. A kanapétól nem messze jobbra pedig a konyha volt, ahol a vendégek nevetgélve húzták le egymás után a feleseket. A kanapéval szemben egy nagyobb dohányzóasztal volt tele italokkal és fűvel. Don kitett magáért, volt minden ami kellett.

Ahogy felemeltem a tekintetemet a asztalról, láttam ahogy velem szemben egy kisebb tömeg táncolt.

Feltűnt egy szőke hajú lány. Ahogy lassan lejjebb néztem, a tekintetem végigfutott a testén. Formás fenekét ringatta egy fekete, testéhez feszesen simuló combközépig érő ruhában. Tánc közben egyszer csak megfordult, és így már az arca is láthatóvá vált. A testem ledermedt ahogy ránéztem és felismertem azt az arcot amit mindig is ismertem. Vékony hangján felnevetett, és most már minden kétséget kizáróan tudtam, hogy az a lány ott a tömeg közepén nem más, mint Emma.

Nem tudtam levenni a szememet róla, gyönyörű volt abban a ruhában. Azelőtt sosem néztem rá így, mint ahogyan most. Mindig egy mosolygós, okos és kedves kislányt láttam, Don kishúgát, de aki most itt volt előttem az egy felnőtt nő. Magabiztosan és szexin táncolt Lénával, közben hangosan nevetgéltek a tömegben.

Bámészkodásomat egy srác hangja zavarta meg.

• Ki az a szexi szőke ott? - kíváncsian kérdezte.

Közben egy másik azt mondta. - Azta! Az ott Emma? Állati dögös abban a ruhában.

Összeráncoltam a szemöldökömet. Nem tetszett amit hallottam. Nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy mások így beszélnek róla, de nem mondtam semmit.

• Kuss legyen! A húgomról beszéltek. - Don hangja csattant fel és a tekintete mindenkit lefagyasztott.

Örültem, hogy leállította a srácokat mert nem bírtam volna sokáig hallgatni azt, ahogy Emmáról beszéltek, miközben csorgott a nyáluk.

★★★

A ház lassan kiürült. Don kidőlt a szobájában, Léna és Ben is elmentek. A zene még halkan szólt a háttérben, de a zaj, a tömeg, a nevetés mind elcsitult. Csak mi ketten maradtunk.

Emma a biliárd asztalnak támaszkodva nézett rám. Az a ruha feszült rajta, a szeme pedig fényesebben csillogott, mint valaha.

• Van kedved játszani? - kérdezte, miközben kezébe vette az egyik dákót.

• Attól tartok lealáználak. - vigyorodtam el, de közelebb léptem.

• Akarsz fogadni? - vonta fel a szemöldökét kihívóan. - Ha én nyerek, meg kell tenned bármit amit kérek tőled, ha te nyersz akkor fordítva.

Felnevettem. - Ez veszélyesnek hangzik.

• Miért? Félsz, hogy veszítesz? - mosolygott miközben az asztalra hajolt, hogy elkezdje a játékot.

Az a mozdulat... hát, nehéz volt nem odanézni.

• Inkább attól félek, hogy mit kérnél ha nyernél. - mondtam, és én is kezembe vettem egy dákót.

Játszottunk és közben beszélgettünk.

• Hogy bírtad bent? - kérdezte óvatosan.

• Elvoltam. - vontam vállat. - Megtanulsz alkalmazkodni. Sokat olvastam, edzettem. De azért... hiányzott minden. A kinti levegő, a szabadság. Ti.

• Nekünk is hiányoztál. - csillogott a szeme ahogy ezt mondta. - Látszik, hogy sokat gyúrtál bent. - vigyorgott és rám kacsintott.

Láttam rajta, hogy kicsit be van csípve, az alkoholtól enyhén kipirult az arca és sokat nevetgélt. Nem bírtam levenni róla a szemem, annyira szexi volt és édes.

A tekintete hirtelen elszomorodott. - Sajnálom, hogy nem lehettél ott apa temetésén.

Nagyot nyeltem. - Amikor a hírt kaptam, hogy meghalt az nagyon megviselt. Apámként szerettem őt... és el sem búcsúzhattam tőle.

Emma letette a dákót és odalépett hozzám, a keze finoman a karomra simult. - Fiaként szeretett téged.

A torkomban gombóc nőtt, legszívesebben elfordultam volna, de nem bírtam elszakítani a tekintetem az övétől. Egy kósza göndör hajtincset elsimítottam az arcáról. - Csillagszemű. - halkan mondtam.

Erre elmosolyodott. - Már rég hallottam ezt tőled... Csak te becézel így.

• Tudom... mert csak akkor csillog a szemed ha rám nézel. - gyengéd hangon mondtam.

Távolabb léptem, hogy egy kicsit összeszedjem magam. Muszáj volt távolságot tartanom tőle, mert a közelében úgy éreztem, hogy kezdem elveszíteni az eszemet.

Megköszörültem a torkomat és folytattam a játékot. - Don mesélte, hogy sok időt töltöttél Lilivel amíg nem voltam itt.

Arca felvidult. - Igen. Tudod, hogy mindig is közel állt hozzám. Csodálatos kislány.

A mellkasomat melegség járta át amikor ezt mondta. A szemeiben őszinte fény ragyogott. A világ megszűnt körülöttem, csak az a pillantás maradt.

Egyre kevésbé tudtam a játékra koncentrálni, csak őt figyeltem, ahogy hajolt, ahogy nevetett, ahogy szándékosan hozzám ért, mikor elment mellettem.

• Emma... - morogtam halkan, amikor az oldalamhoz simult, hogy belőjön egy golyót. - Ne csináld.

• Mit? - kérdezte ártatlan hangon, de a szeme árulkodóan csillogott.

Az utolsó lökést ő adta meg. A golyó szépen begurult, a játék véget ért.

• Úgy tűnik nyertem. - hajolt közel, olyan közel, hogy a haja a vállamat súrolta. - Akkor jöhet a kívánságom?

• Mond... - szorítottam össze a fogaimat, miközben az ereimben forrt a vér.

• Azt akarom... - ajka súrolta a fülem mikor kimondta - ... hogy te legyél az elsőm.

Megdermedtem. A szívem őrült tempóban vert.

• Emma... ezt nem mondhatod komolyan. - sziszegtem.

• De komolyan mondom. - a tekintete a szemembe fúródott. - Csak veled akarom és senki mással.

És akkor tudtam, hogy elvesztem.

• Bassza meg! - morogtam és ölbe kaptam.

A lábait a derekam köré fonta és úgy vittem fel a lépcsőn a hálószobám felé.

• Csillagszemű... tönkreteszel. - suttogtam ahogy mélyen a szemébe néztem.