Harmadik fejezet

Léna

Két hónap Spanyolországban töltött idő után most hazatérek.

Vegyes érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. Egyrészt hiányzik már az otthonom és a barátaim, másrészt viszont félek visszamenni. Rájöttem, hogy ami elől elmenekültem, az most újra ott lesz, és szembe kell nézzek vele. Nem futhatok el előle örökké.

Spanyolország fantasztikus hely. Jó volt együtt lenni anyával és a párjával Mauritiusszal. Soha nem gondoltam volna, hogy anyámnak végül sikerül rátalálnia az igazira. Annyi borzalmas kapcsolat után most végre egy olyan ember mellett van, aki mindennél jobban szereti őt.

Nerja, ez a hangulatos spanyol kisváros, ahol élnek - és ahol én is laktam két hónapon keresztül - a szívemhez nőtt. A szűk utcái és a fehérre meszelt házak virágos erkélyei egyszerűen csodálatosak. A Balcon de Europa tetejéről gyönyörű kilátás nyílik a Földközi-tengerre.

Élveztem az ott eltöltött időt. Rengeteget gondolkodtam az életemről és a történtekről.

A legelső és legfontosabb dolog amit meg kell tennem, hogy beszélek Donnal. Egyenesen rettegek tőle, de muszáj szembenéznem vele.

Egy hónapon keresztül minden egyes nap hívott és írt nekem, de figyelmen kívül hagytam. Biztos vagyok benne, hogy haragszik rám. Tudom, hogy nem ezt érdemelte.

Igaz, hogy szakítottam vele azért, mert hazudott, és mert már nem bírtam tovább elviselni azt a bosszúhadjáratot, amit hosszú ideje folytatott. De azzal is tisztában vagyok, hogy mindezt megbánta és szeret engem… vagyis szeretett.

Hosszú idő telt el. Talán már nem érez irántam semmit.

Amit biztosan tudok, hogy én még mindig szeretem őt. Nem telt el egy nap sem anélkül, hogy ne gondoltam volna rá. Csak amiatt ignoráltam őt, mert idő kellett. Muszáj volt átgondolnom mindent, és feldolgoznom azt ami történt velem.

Nem akartam hazudni neki arról, hogy valójában miért mentem el az országból. Részben persze Don miatt, de a legfőbb oka az Alex volt. Igazság szerint még azóta sem sikerült teljesen feldolgoznom azt amit tett velem. Mély nyomot hagyott bennem, de ahhoz, hogy sikerüljön túllépnem rajta, haza kellett jönnöm - és talán beszélnem is kellene róla valakivel. De arra nem biztos, hogy készen állok.

Bennek és anyának elmondtam. Izabella és Misi is tud róla. Ben az engedélyemmel tovább adta Izabellának, mert nem akartam, hogy a kapcsolatukban probléma legyen miattam. Anya pedig kénytelen volt Misinek is elmondani, mert nagyon aggódott értem amiatt, hogy olyan hirtelen leléptem. Már ez is túl sok ember. Így sokkal nehezebb lesz eltitkolni Don elől. Mert ő ezt sosem tudhatja meg.

Anya azt szerette volna ha velük maradok. Félt engem. De Misi megígérte neki, hogy jobban vigyáz majd rám. Magát okolja, mert ha aznap zárás előtt jött volna a kocsmába - ahogy egyébként mindig szokott - akkor valószínűleg nem történt volna meg velem mindez.

Én nem okolok senkit. Csakis Alexet. Rajta kívül senki nem hibás. De nem akarok ezen rágódni többé. A múlton nem változtathatok. Együtt kell élnem vele. Rosszabb is történhetett volna.

Görcsben áll a gyomrom, és gombóc van a torkomban, ahogy a reptéren sétálok, a bőröndömet húzva magam után.

Megérkeztem.

A parkolóba érve Emma autóját keresem a tekintetemmel.

Ő előbb észrevesz engem. Nekem csak akkor tűnik fel, amikor már a nevemet kiabálva, a parkoló autókat kikerülve rohan felém.

Ahogy odaér hozzám, a nyakamba ugrik, és szorosan átölel. Abban a pillanatban minden idegesség, ami eddig bennem volt, egy csapásra eltűnik. A legjobb barátnőm karjaiban vagyok.

• Annyira hiányoztál. - könnyes szemekkel néz rám.
• Te is nekem. - mosolygok rá.
• Most már itthon vagy. - megfogja a kezemet és a kocsi felé indulunk.

Beteszem a bőröndömet a csomagtartóba, aztán beülünk az autóba.

• Csajszi, mindent el kell mesélned nekem erről az utóbbi két hónapról. - mondja, majd beindítja az autót.
• De hát beszéltünk egymással amíg távol voltam. - értetlenül nézek rá.
• Alig mondtál valamit, és kevés alkalommal beszéltünk. - vágja rá.

Nagyot sóhajtok.

• Rendben. Majd igyekszem bepótolni. - felelem kedvesen. Sejti, hogy valami nem oké velem. Próbált faggatni amíg kint voltam, de mindig tereltem a témát. - Szombaton lesz Don születésnapja. - jelentem ki, és látom ahogy az arca komollyá válik.
• Igen. Szervezek neki egy kisebb bulit.

Bólintok.

• Én szerepelek a meghívottak között? - bizonytalan hangon kérdezem.
• Persze. Miért ne szerepelnél? - zavarodottan mosolyog.
• Emma! Mindketten tudjuk, hogy miért. Beszéljünk őszintén, rendben?
• Oké. Csak furcsa, hogy most hirtelen magadtól felhozod a bátyám. Eddig akárhányszor beszélni akartam veled róla, mindig tereltél. - komoly a hangja.
• Tudom. De már itthon vagyok, és szeretnék tiszta lappal kezdeni.
• Rendben. - megértő tekintettel néz rám és megsimogatja a kezemet.
• Szóval, ki vele. Mennyire rossz a helyzet? - aggódva kérdezem.
• Őszintén? - nagy levegőt vesz, majd folytatja. - A lehető legrosszabb. - sejtettem, hogy ez lesz a válasz. - Don haragszik… nagyon, és közben szomorú is. Két hónapja ki sem mozdul otthonról. A kocsmába se tette be a lábát azóta, hogy elmentél. Krisz és én mindennel próbalkoztuk, de nem tudtuk kizökkenteni őt ebből az állapotból.
• Akkor valószínűleg nem örül annak, hogy újra itthon vagyok.
• Nem tud róla. Jobbnak láttuk így. Majd te beszélsz vele amikor már készen állsz rá.
• Rendben. - igazából megkönnyebbültem, hogy nem mondták el neki. Így több időm van felkészülni a találkozásra.
• Tudom, hogy nyomós okod volt arra, hogy elmentél, és majd elmondod hogy ha már készen állsz rá. De egy dologra válaszolnál nekem?
• Persze. - felelem halkan.
• Szereted még? - félve kérdezi.
• Igen. - határozottan felelem. Látom rajta, hogy megkönnyebbül.
• Akkor nincs minden veszve. - mondja bizakodva, de én ebben nem vagyok annyira biztos.

Emma kitesz a ház előtt, aztán Kriszhez megy.

A lakásba érve ledobom a táskámat és a bőröndömet az ágyra. Örülök, hogy újra itt lehetek. Jó volt anyáékkal lakni, de azért kicsit szűkösen voltunk. Hiányzott már, az egyedüllét és az otthonom.

Bekopogok a szomszédba. Ben nyit ajtót nekem.

• Megérkeztél? - boldogan ölel át, aztán Bella is megjelenik mögötte.
• Léna! - kiált fel Izabella, és miután Ben elenged, ő is megölel. - Örülök, hogy itt vagy.
• Gyere be. - kitárja az ajtót Ben, hogy bemehessek.

Leülünk az ebédlőasztalhoz. A szülei dolgoznak, ezért csak hárman vagyunk.

• Hogy érzed magad? - érdeklődik Izabella, közben megsimogatja a hátamat.
• Jól vagyok. Csak kicsit félek a visszatéréstől.
• Ez természetes. - mondja Ben.
• Léna! Én annyira sajnálom… - kezdi mondani Bella, de én megállítom.
• Nem kell. - mosolygok rá.
• De igen. Annyira hülye voltam.
• Nem voltál. Valószínűleg én is így reagáltam volna a helyedben. - megfogom a kezét, hogy megnyugtassam.
• Holnap lesz Don szülinapi bulija. - szól közbe Ben.
• Tudom. - bólintok.
• Eljössz? - kérdezi Izabella.
• Nem hiszem, hogy Don örülne nekem. De szeretnék vele beszélni. Csak nem biztos, hogy a szülinapja lenne a legmegfelelőbb időpont erre.
• Igazad van. - mondja egyetértően Ben.

Egy kis ideig még beszélgetünk, aztán hazamegyek.

Engedek magamnak vizet a kádba, csorgatok bele egy kis rózsa illatú habfürdőt, levetkőzöm, aztán elmerülök a forró vízben.

Lehunyom a szememet és mélyen beszippantom ezt a kellemes rózsa illatot, ami körbevesz.

Megnyugszom a víztől és a csendtől. Jó újra itthon lenni.

Végigsimítom a karomon a habot, aztán felemelem az egyik lábamat és azon is végighúzom a kezemet, majd a másikkal is ezt teszem. A combomtól haladok felfelé a kezemmel, megérintem a lábam közét egy pillanatra, majd szinte azonnal tovább haladok.

A történtek óta máshogy viszonyulok a saját testemhez. A mosakodáson kívül nem nyúltam magamhoz egyszer sem. Igazából hangulatom sem volt hozzá azóta.

Eddig sosem volt problémám ezzel. Rendszeresen maszturbáltam. Donnal sem okozott soha gondot a szex, és előtte se senki mással. Sőt, a kemény, durva szex sem volt ellenemre.

Most viszont gondolni sem tudok rá. Egyáltalán nem hiányzik. Azelőtt, ha megláttam egy jó pasit, mindig átfutott az agyamon valami pajzán gondolat. Bár amikor Donnal együtt voltunk, rá sem néztem senkire. Csak ő létezett. Viszont vele sűrűn is voltunk együtt. Faltuk egymást.

De az Alexszel történtek óta nem is gondoltam a szexre, még magamhoz nyúlni sem voltam képes. Nem is kívántam egyszer sem.

Nem tudom, hogy ez fog-e valaha változni. Gyűlölöm, hogy Alex ezt is elvette tőlem. Utálom, hogy ennyire hatással van az életemre.

Azért jöttem vissza, hogy mindezzel szembenézzek, és feldolgozzam, majd tiszta lappal élhessem tovább az életemet.

A kérdés csak az, hogy vajon elég erős vagyok-e hozzá?