Első fejezet

Emma

Nézem ahogy az oldalán fekve szuszog miközben alszik. Már két hónapja minden egyes nap így ébredek, hogy ő mellettem van. Azt hiszem életem végéig el tudnám viselni ezt a látványt.

Mióta újrakezdtük, azóta minden annyira csodálatos, hogy alig tudom elhinni. Olyan harmóniában és boldogságban éljük a mindennapjainkat, amit soha nem gondoltam volna.

Az életem egyszerűen tökéletes… Vagyis az lenne, ha nem volna ott az az apró kis dolog, amiről tudomást szereztem nem is olyan régen, és ami ezt az idilli életemet teljesen a feje tetejére állíthatja, ha egyszer felszínre kerül.

Igazából nem is olyan apró dolog, és ez az oka annak, hogy már két hónapja nem voltam otthon, csak ha nagyon muszáj volt, és mindig csak akkor amikor az anyám nem volt ott.

Még mindig nem volt képes elmondani Donnak az igazságot, pedig megmondtam neki, hogy ha nem teszi, akkor én fogom.

De ha őszinte akarok lenni magamhoz, nem tudom megtenni. Mégis, hogy mondhatnám el neki, hogy az akit egész életében az édesapjának hitt, az nem az. Egy vadidegen a vérszerinti apja, és az egész élete hazugság, mindenki akiben megbízott, nem volt vele őszinte.

Nem akarom, hogy összetörjön a szíve.

Arról nem is beszélve, hogy ha megtudja, hogy én már erről egy ideje tudomást szereztem és nem mondtam el neki, akkor talán örökre meggyűlöl engem.

Még én sem tudom feldolgozni ezt az egészet. Izabella és Don testvérek, vagyis féltestvérek, ahogy én és Don is azok vagyunk. Bár ez az érzéseimen nem változtat. Most is ugyanúgy szeretem őt.

Izabella sem tud erről az egészről semmit. Rajtam kívül, anya, Áron és a felesége tud erről. Senkinek nem beszélhetek róla, még Krisznek és Lénának sem árultam el.

Túl nagy teher ez a titok.

Emiatt nehéz itt lenni Donnal egy fedél alatt. De nem vagyok képes tovább anyámmal élni ezek után. Azóta is haragszom rá, és ez addig biztosan nem fog változni, amíg el nem mond mindent Donnak.

Ajtónyitás hangja zökkent ki a gondolataimból. Don felébredt, és most indul le a földszintre.

Ideje felkelteni Kriszt. Ez a napom egyik kedvenc része, és ha nem tévedek, akkor az övé is. Amióta ideköltöztem, majdnem minden alkalommal így ébresztem őt.

Gyengéden csókolgatni kezdem a fülét, majd bekapom a fülcimpáját, amit óvatosan megszívok. Erre már kissé megmozdul, és egy apró sóhaj hagyja el a száját.

Csókjaimmal elárasztom a testét, ahogy egyre lejjebb haladok, míg a boxerjához nem érek. Lassan lehúzom róla, amire már egyre sűrűbb sóhajokkal reagál. Még hozzá sem értem, de már teljesen bekeményedett odalent, bár valószínűleg ez a reggeli erekciónak is köszönhető.

Végignyalom a tövétől a hegyéig, majd a makkját a számba veszem. Ennek hatására egy mélyről jövő morgás hagyja el a száját. Egy kis ideig nyalogatom, és játszadozom vele, aztán a tövéig bekom. Erre már felébred, és a hajamba túr. Mozgatni kezdi a fejemet.

• Imádom a szádat. - reggeli rekedtes hangján szólal meg.

Egy darabig még kényeztetem őt, aztán hirtelen felránt magához és maga alá gyűr. Csókolgatni kezdi a nyakamat.

• Kicsinálsz, Csillagszemű. - suttogja a fülembe.

Leveszi rólam a pólómat és megmarkolja a melleimet. Az egyik bimbómat a szájába veszi és szopogatni kezdi, aztán a másikkal is ezt teszi. Halk nyögdécselésbe kezdek az élvezettől, amit ezzel nyújt nekem.

Lehúzza rólam a bugyit, majd gyengéd csókot lehel a csiklómra. Amire kissé hangosan felnyögök.

• Máris benedvesedtél nekem. - morogja a puncimra.

Nyelvével kényeztetni kezd, én pedig egyre hangosabban reagálok rá.

• Halkabban, Emma! Don a szomszéd szobában alszik. - szól rám.
• Rég lement már a földszintre. Valószínűleg a műhelyben dolgozik. - zihálva felelem.
• Basszus! Már ennyi az idő? Akkor bele kell húznunk! - fölém hajol, és egy határozott mozdulattal belém hatol. - Imádom a szűk puncidat. - a fülemhez hajolva súgja nekem. - Pont az én farkamra illik. - széles mosolyra húzza a száját.
• Én is imádom a farkadat és a nyelvedet is. - vigyorgok rá, majd egy hirtelen mozdulattal fölé kerekedek.
• A kis szűz jókislányból egy perverz vadmacskát csináltam. - felnevet, és közben megragadja a csípőmet és mozgatni kezd.
• Ne a szád járjon! - szólok rá, mire ledob magáról az ágyra, az oldalamra fordít, mögém jön, a combomnál fogva felemeli az egyik lábamat és belém hatol. Keményen mozogni kezd bennem, miközben dörzsöli a csiklómat. Nem kell sok idő és a testem megremeg az élvezettől, aztán pár másodperc múlva ő is követ engem.
• Szeretlek, Csillagszemű. - lihegi a fülembe, majd csókokat lehel a tarkómra.
• Én is szeretlek, Krisz. - suttogom, miközben még mindig bennem van.

Lassan kihúzódik belőlem, és öltözködni kezd.

• Megint teljesen kifacsartál. - kielégülten mondja. - Így, hogy fogok dolgozni?
• Már hozzászokhattál volna. - kuncogok, és megrántom a vállamat, mire ő csak mosolyogva a fejét rázza.

Miután felöltözünk lemegyünk a konyhába reggelit készíteni. Jobban mondva én készítem, Krisz pedig nézi.

Evés után egy gyors puszit nyom a számra és a műhelybe megy. Én is összekapom magam és elindulok a kocsmába. Ugyanis ott dolgozom a nyári szünet alatt. Így legalább van egy kis pénzem, és Misinek is nagy segítség, mivel Léna még nem jött vissza.

Hiányzik a barátnőm.

Alig beszélünk mióta elment Spanyolországba. Don egy hónapon keresztül minden nap hívta és írt neki, de nem reagált rá. Végül feladta. Mióta nincs itt Léna teljesen magába zuhant. A munkán kívül nem sok mindent csinál. Látszik rajta, hogy nincs jól, de nem beszél róla. Csak a műhellyel és a droggal foglalkozik.

Igen, azóta is árul. Pedig abba akarta hagyni, de aztán Léna elment és tovább folytatta.

Velem párszor beszélt Léna videóhívásban, de amikor Donra terelődött a szó, mindig témát váltott. Végig nagyon szűk szavúan beszélt, mintha titkolna valamit.

A kocsmában úgy telik a nap, ahogy mindig. A szokásos törzsvendégek jönnek be. Mióta nincs itt Léna eléggé megcsappant a forgalom, mert nincsenek karaoke és open mic bulik. Nélküle nem ugyanolyan, ő ennek a helynek a lelke. Don be sem teszi a lábát ide.

Előveszem a telefonomat, hogy üzenetet írjak.

Én: Hiányzol.

Szinte azonnal érkezik is a válasz, ami meglep, mert nem szokott ilyen gyorsan reagálni.

Léna: Péntek reggel indul a gépem. Hazamegyek.

Ahogy olvasom az üzenetet, széles mosoly húzódik a számra.

Én: Végre. Már alig várom, hogy lássalak. Szólj mikor érkezel. Érted megyek a reptérre.

Léna: Rendben. Majd üzenek.

El sem hiszem, hogy pár nap múlva már láthatom őt. Egy kicsit tartok a bátyám reakciójától. Tudom, hogy nagyon haragszik most Lénára, amiért ignorálta őt. De talán ha újra meglátja, megenyhül majd. Legalábbis ebben bízom.

Szombaton lesz Don születésnapja. Bulit szervezek neki. Természetesen ő is tud róla, mert előtte nem lehet az ilyesmit titokban tartani. Mindig rájön.

Viszont Léna megjelenése valószínűleg nagy meglepetés lenne a számára.

A kérdés csak az, hogy vajon örülni fog-e neki?