Második fejezet

Krisztofer

Emma szokásos reggeli ébresztője után, már a műhelyben dolgozom Donnal.

Ez a nő teljesen kikészít. Persze, a jó értelemben. Alig tudom tartani vele a lépést. De nem panaszkodom, mert imádom ezeket a reggeleket.

Mióta újra együtt vagyunk, sokat változott. Már nem az a naiv, ártatlan kislány, aki volt. Magabiztos, érett felnőtt nővé vált.

Én is sokat fejlődtem mellette, és ez a kapcsolatunkon is meglátszik. Sokat beszélgetünk, ha problémánk van egymással, akkor azt őszintén elmondjuk a másiknak. Nem zárkózom be előtte, mindent megosztok vele.

Felüdülés számomra egy ilyen felnőtt kapcsolatban élni.

Bár sajnos időnként a semmiből, még mindig felszínre tör bennem a bűntudat.

Az az este Zoéval.

Aminek sosem lett volna szabad megtörténnie. De nem hagyom, hogy ez a hiba mindent tönkretegyen. Mélyre temetem ezt a titkot magamban. Emma sosem tudhatja meg.

Hosszú idő után, most végre sínen van az életem. Boldog párkapcsolatban élek, és a családom is rendben van. Olyan munkám van, amit szeretek, és szeptembertől egyetemre fogok járni.

Felvettek a BME-re gépészmérnök szakra. Már nagyon várom, de azért kicsit tartok is tőle, hogy milyen lesz több év kihagyás után újra tanulni. De Emma, a családom és a barátaim támogatnak, ezért tudom, hogy menni fog.

De amíg én jól érzem magam a bőrömben, ugyanezt sajnos nem mondhatom el a legjobb barátomról. Amióta Léna elment, nem önmaga. A munkán kívül semmit nem csinált egész nyáron. Emmával igyekeztünk kimozdítani őt, de nem jártunk sikerrel. Eleinte csak szomorú volt, de mostanra már ez az érzés átváltott haragba. Őszintén szólva én is dühös vagyok Lénára. Egyáltalán nem vall rá ez a viselkedés. Szó nélkül lelépett. Don hiába hívogatta vagy írt neki, nem reagált rá. Értem én, hogy Don hazudott neki a gyújtogatásról, de ezt akkor sem érdemli.

Emma és Don úgy gondolják, hogy valami más is lehet a háttérben.

De mégis mi?

Emma szerint Léna titkol valamit. Még vele is alig beszélt az utóbbi időben, pedig legjobb barátnők. Don egy ideig próbálkozott kideríteni, de nem jutott semmire sem.

Rossz látni a barátomat így szenvedni.

Egy Hondán dolgozunk már órák óta, de meg sem szólal, csak ha nagyon muszáj.

Megtörlöm az olajos kezemet egy rongyba, magamhoz veszem az üveg vizemet és kortyolok bele.

• Hé, tesó! - töröm meg a csendet végül. - Meló után elmehetnénk moziba.
• Nincs kedvem hozzá. - morogja kedvetlenül és tovább folytatja a féktárcsa cseréjét a kocsin.
• Ne, már! Csak mi ketten. Jó lesz. - próbálom unszolni.
• Nekem itt is jó.
• Egész nyáron itthon ültél a négy fal között. Muszáj kimozdulnod néha. - kérlelem.

Kiegyenesedik, és felém fordul.

• Miért lenne muszáj? - csattan fel.
• Figyelj, haver! - nyugodt hangon szólok hozzá. - Tudom, hogy Léna nagyon megbántott, és szomorú vagy miatta. De hidd el, vissza fog jönni.
• Engem nem érdekel, Léna! - emeli fel a hangját idegesen. - Leszarom, hogy visszajön-e. Tőlem aztán, ott is maradhat Spanyolországban örökre.
• Legalább magadnak ne hazudj, Don. Tudom, hogy szereted őt és hiányzik neked.

Mély levegőt vesz, majd kifújja, és egy rövid szünet után újra megszólal.

• Nem számít. Ő nem ugyanígy érez. - csalódottan mondja.
• Ezt nem tudhatod. - vigasztalni próbálom, de tényleg így is gondolom.

Felhorkan.

• Akkor miért ignorál engem már két hónapja?
• Nem tudom. De biztos, hogy nem azért, mert már nem szeret téged. - tudom, hogy van rá valami más magyarázat. Haragszom Lénára amiért, ezt csinálja, de tudom, hogy szereti Dont.
• Én már nem tudom mit higgyek. - zárja le végül a beszélgetést, én pedig nem nyaggatom tovább.

Miután befejezzük a munkát, gyors zuhanyt veszek, felöltözöm, és anyámékhoz indulok.

A nagyim még mindig ott lakik. Jól megvannak együtt. Anya boldog az új étteremben ahol dolgozik. Már túltette magát Istvánon, aminek nagyon örülök.

Ahogy belépek a lakásba, Lili sikítva ugrik a nyakamba.

• Krisz! Végre meglátogattál. Már nagyon hiányoztál nekem.
• Te is nekem, hercegnő! - megpuszilom az arcát, mire ő még szorosabban ölel át.

Miután leteszem Lilit az ölemből, a többieknek is köszönök.

• Hogy vagy, fiam? - érdeklődik anyám.
• Jól. És ti?
• Mi is. - vidáman bólogat.
• Éhes vagy? Csináltam töltött káposztát. Anyád meg sütött valami kekszet. - szólal meg a nagyi.
• Jól hangzik. - leülök az asztalhoz, anyám pedig hoz nekem egy tányér ételt.
• Csokis kekszet sütöttem. Emma kedvencét. Vigyél neki belőle. - mosolyogva mondja anya.
• Örülni fog neki. Köszi.
• Krisz! Tudtad, hogy nemsokára iskolás leszek? - lelkesen ugrándozik Lili.
• Igen. Tudom. Képzeld, én is suliba fogok járni. - mondom neki.
• Büszkék vagyunk rád, Krisztofer. - mondja a nagyi, és megsimogatja a kezemet.

Evés után játszok még Lilivel egy kicsit, aztán Emmához megyek a kocsmába.

• Szia, szerelmem! - csillogó szemekkel üdvözöl engem, amikor meglát.
• Hiányoztál. - suttogom neki ahogy a pult fölött áthajolok, hogy megcsókolhassam. - Anya sütött csokis kekszet. - mutatom neki a dobozt, amiben a keksz van.
• Az a kedvencem! - kiált fel örömében. - Ide vele! - nyújtja a kezét a dobozért, én pedig hangosan felnevetek rajta.
• Te kis édesszájú! - rázom a fejemet, és átadom neki a dobozt. - Milyen napod van?
• Szuper! - lelkendezik. - Léna végre hazajön.
• Mikor? - meglepődve kérdezem.
• Pénteken. El sem hiszem, hogy pár nap múlva láthatom őt. Milyen volt anyukádnál?
• Jó. Minden rendben van velük. Lili már várja a sulit. - mesélem neki.
• Kis drága. - mosolyra húzódik a szája. - Legközelebb én is megyek veled. Már rég találkoztam vele.
• Jól van, szívem.

Maradok a kocsmában amíg Emma be nem fejezi a munkát.

Mikor megérkezik Misi, kezet fogok vele.

• Szevasz, Krisz! Mi a helyzet?
• Minden oké. Veled?
• Ugyanaz. - felnevet, aztán Emma felé fordul. - Minden rendben ment?
• Persze. De ma sem volt valami nagy forgalom. - elhúzott szájjal számol be Emma.

Misi nagyot sóhajt.

• Hiányoznak Léna bulijai. Azok mindig jó pénzt hoztak.
• Tudom. - feleli egyetértően Emma. - De most már hamarosan itthon lesz, és akkor újra minden a régi lesz.
• Igen. Beszéltem a húgommal. Mondta, hogy pénteken érkezik Léna. De abban nem vagyok biztos, hogy vissza tud-e jönni ide dolgozni. - csalódottan mondja.
• Miért ne tudna? - értetlenül néz rá Emma.
• Szerinted Don engedné? - felhúzza a szemöldökét.
• Muszáj neki. Nekem hamarosan kezdődik az egyetem, és akkor már nem fogok tudni dolgozni. Te pedig egyedül nem tudod vinni a kocsmát. - feleli határozottan a barátnőm.
• Remélem ezt ő is így fogja látni.
• Ha nem, akkor majd én meggyőzöm róla. - ellenvetést nem tűrő hangon mondja Emma, majd meg fogja a táskáját, és elindul.
• Várj! - szól utána Misi. - Ezt add át légyszíves Donnak. Mondd meg neki, hogy kifizettem mindent, és ez az ő része.
• Rendben. Köszi. Bár úgyis nekem fogja adni, ahogy múlt hónapban is. - elveszi a pénzt tőle.
• Mindig ezt csinálja. Azelőtt is csak abban a hónapban vett ki magának pénzt, amikor jól ment az üzlet és tudta, hogy marad Lénának és nekem is elég. - elmosolyodik.

Emma bólint, aztán elmegyünk.

Beülünk az autóba és haza indulunk.

• Don szülinapján már itthon lesz Léna. Biztos nagy meglepetés lesz neki. - vidám az arca, ahogy az ablakon keresztül az utat figyeli.
• Gondolod? - kételkedve kérdezem tőle.
• Miért, te nem? - felém kapja a fejét és aggódva néz rám.
• Nem tudom. Don nagyon haragszik rá. Szerintem jobb lenne ha először kettesben találkoznának, és úgy tisztáznák a dolgaikat, nem pedig egy rakás ember előtt egy szülinapi bulin.
• Igazad van. - válaszol szomorúan. - Remélem újra együtt lesznek. Tudom, hogy szeretik egymást.
• Biztosan így lesz. - megsimogatom a combját, hogy megnyugtassam.

Otthon megvacsorázunk, aztán felmegyünk az emeletre. Emma elmegy zuhanyozni, én pedig görgetem az ágyban a telefonomat. Mivel semmi érdekeset nem találok, ami igazán lekötne, ezért úgy döntök, hogy Emma után megyek.

Levetkőzöm és beállok mögé a zuhany alá. Gyengéden átkarolom a derekát és csókolgatni kezdem a vállát egészen fel a nyakáig, ő pedig a fenekével az álló farkamhoz simul.

• Nincs szükséged segítségre? - suttogom a fülébe, mire ő felnevet.
• Azt hiszem képes vagyok egyedül is megfürdeni.
• De az olyan unalmas. - duruzsolom neki, miközben simogatni kezdem a melleit, mire kéjes sóhaj hagyja el a száját.

Megfordul és megcsókol, nyelve vadul utat tör a számba, aminek hatására a farkam még keményebb lesz. Felkapom az ölembe, ő pedig lábaival körbeöleli a csípőmet. A hideg csempéhez nyomom a hátát, egy pillanatra felszisszen, de folytatja a csókot. Óvatosan beléhatolok, hangos nyögését a szájára tapadva elfojtom. Lassan mozgok benne, nem akarom elsietni.

Mivel reggel sietnünk kellett, így most hosszúra akarom nyújtani az élvezetet. Ami ahogy látom nincs ellenére.

Legszívesebben minden szabad percemet benne tölteném el.

Pár hónappal ezelőtt azt hittem, hogy köztünk örökre vége mindennek.

Most pedig itt van a karjaimban ez a csodálatos nő, akit mindennél jobban szeretek, és semmire sem vágyom jobban, mint arra, hogy ez a pillanat örökké tartson.